2024 Hangony Völgye Trail

 

Az esemény célja

A Hangony völgye Trail rövidebb és hosszabb távja egyedülálló lehetőséget kínál a környék természeti szépségeinek felfedezésére és történetének megismerésére a fizikai
és a mentális határok tesztelése mellett. A verseny útvonala nehezen megközelíthető,
ember által ritkán járt helyekre vezeti a résztvevőket, ahol a lenyűgöző panoráma mellett
erdei patakokkal, békés völgyekkel, rétekkel találkozva, vár- és kolostorromokat érintve,
kihívást jelentő, valódi terepen kerülhetnek közelebb önmagukhoz. A távokat, szintidőket
és a szolgáltatásokat úgy alakítottuk ki, hogy egyaránt megtalálják helyüket a kezdő és a
tapasztalt teljesítők.

Versenyünk nem csak a futásról szól, hanem a közösség építéséről is. Ideális találkozási
közeget álmodtunk meg a természetszeretettel, a futással, a sportos életmóddal
kapcsolatos beszélgetésekre, a barátkozásra, az élménymegosztásra, a feltöltődésre. A
verseny után együtt szurkolhatunk aszfalton futó ultrás futótársainknak és közösen
ünnepelhetjük sikereinket. Ehhez nálunk a különleges kialakítású versenyközpontban
minden adott: a helyiek vendégszeretete, kitűnő konyha, tartalmas és szórakoztató
programok, igény szerint szállásban való segítség.

Várunk mindenkit, aki szeretne ennek a kalandnak a részese lenni és ezt a
szellemiséget közösen építeni!

A verseny időpontja:
2023.10.21.
A verseny rendezője:
Hangonyi BódisRun SE
A verseny helyszíne:
Hangony község
A verseny szakmai támogatója:
MASZ Ultrafutó Bizottság
A versenybíróság elnöke:
Pignitzky Péter
Versenytitkár:
Dr.Gál Tibor
Technikai felelős:
Csiszár Gábor
Pályafelelős:
Dr.Varga Ágnes
Versenyigazgató:
Banka Balázs

Versenyközpont:

3626 Hangony, Rákóczi Ferenc út 207.
(Felsőhangonyi buszforduló)

Egyéb információ

http://www.hangonyibodisrun.hu 
info@hangonyibodisrun.hu

Barát-fő Kör
Ez az útvonal a rövidebb távot, ugyanakkor változatos terepet kedvelő futóknak került kialakításra. A pálya a magyar-szlovák határ mentén, ritkán járt ösvényeken halad, csodálatos panorámával. A verseny során olyan, régi időket idéző nevezetességek mellett futhattok el, mint a Birinyi vár, Pogányvár, Őz-bérc és Barát-fő, a kalandvágyókat Sárkány-lyuk és a kihívást kedvelőket meredek kaptatók és technikás lejtők várják.

Versenyünk nem lesz könnyű, de a pálya senkit sem tesz zsebre! A szintidő kedvez a lassabban teljesítőknek is és minden lehetőség adott lesz a biztonságos, élményekben gazdag futáshoz.

A pálya hossza: 15 km
Szintemelkedés: 405 m
Lejtés: 404 m
Frissítés: 8 km-nél
Szintidő: 3 óra

Hangonyi-tó Kör 
A verseny hosszabb távja, amely felöleli a rövidebb táv első szakaszát is. A pálya kezdetben a magyar-szlovák határ mentén, ritkán járt ösvényeken halad, csodálatos panorámával, Birinyi vár, Pogányvár, Őz-bérc, Barát-fő és Sárkány-lyuk mentén. Az útvonal különlegessége, hogy a Nagy-Golotka hegy ösvényeit követően a Hangonyi völgyet a Partizánúton átszelve elvisz a déli hegyek vadregényes erdőibe és a Vermes-patak völgyébe is, majd az István-kutat érintve megkerüli a környék legnagyobb tavaként ismert Hangonyi tavat. A hosszabb táv kihívásokkal teli, változatos terepen halad át, de megéri a fáradságot! A szintidő kedvez a lassabban teljesítőknek is, a három frissítőpont mellett pedig minden lehetőség adott lesz a biztonságos, élményekben gazdag futáshoz.

A pálya hossza: 35 km
Szintemelkedés: 800 m
Lejtés: 801 m
Frissítés: 8 km-nél, 16 km- nél, 26 km-nél
Szintidő: 6 óra 30 perc

Élő közvetítés

Folyamatos live streaming kint a terepen is: mozgó kamerákkal, részletes
versenyinformációkkal és interjúkkal.

Díjazás

Az 1-3. helyezett abszolút és korosztályos díjazása versenyszámonként és nemenként.
Korcsoportok: 18-35; 35-45; 45-

 A nevezés tartalmazza 

– Kedvezmény a Runners Lab boltban:

  • 15.000 Ft értékben cipőkre,
  • 15.000 Ft értékben teljesítménydiagnosztikára ,
  • 10.000 Ft értékben terepfutó mellényekre 
    (A rajtszámok nem összevonhatóak és egy termék vásárlására egy rajtszám használható fel)       

– 3.000 Ft értékben EthicSport termék a rajtcsomagban
– a verseny logójával ellátott Joma technikai póló (értéke 6.000 Ft)
– befutó érem
– versenyszervezés
– frissítő asztalról fogyasztás
– orvosi felügyelet
– chipes időmérés
– díjazás
– verseny után étkezés
– ingyenes parkolás
– versenyfotók
– élő közvetítés

Eseménypóló

Versenyszabályok

Létszám limit
200 fő

Rajtszám felvétel
Barát-fő Kör: 07:00- től 09:30-ig
Hangonyi-tó Kör: 07:10 -től 10:00-ig

Rajt
Barát-fő Kör: 10:00
Hangonyi-tó Kör: 10:30

Időmérés
Chipes időmérés, időmérő szőnyeg segíti az eredmények rögzítését.

Eredményhirdetés
16:00 – 17:00 között
Eco rendezvény
Az eseményünk környezettudatos szemléletű, ezért nem biztosítunk eldobható műanyag
poharakat a frissítőpontokon és a célban sem. Kérjük, hogy hozz magaddal kulacsot,
poharat vagy ivózsákot, hogy frissítőt tudjunk neked biztosítani. Köszönjük a
megértésedet és együttműködésedet a környezetünk védelme érdekében!

 

A verseny jelölése
Piros-fehér szalaggal és fehér táblákkal a verseny teljes útszakaszán.

Ajánlott felszerelés

Kulacs, ivózsák, személyi igazolvány, mobiltelefon.
Fontos
Az útvonal teljes hosszán pályabírók biztosítják az ellenőrzést, hogy a verseny során
maradéktalanul kövessék azt a versenyzők. Kérjük, hogy ne térj le a kijelölt útvonalról, ne
rövidítsd le aztés ne szemetelj a természetben. Az ilyen sportszerűtlen magatartás,
mint például a versenytársakkal vagy a verseny szervezőivel való sportszerűtlen
viselkedés, azonnali kizárást von maga után. Köszönjük, hogy tiszteletben tartod a
verseny szabályait és a környezetet!

A kutyával való részvétel nem megengedett.
A rendezők fenntartják a jogot, hogy indokolt esetben módosítsák az útvonalat, az
ellenőrzőpontok és a frissítőpontok helyét, valamint a rajt időpontját és helyszínét
szélsőséges időjárás esetén. Az esetleges módosításokról a lehető leghamarabb
tájékoztatni fogjuk a versenyzőket. Köszönjük a megértésedet és együttműködésedet!

NEVEZÉS


Helyszíni  nevezés abban az esetben lehetséges, ha a meghatározott létszám limit megengedi.
Helyszíni nevezésre legkésőbb a rajtot megelőző fél órával van lehetőség.  

Jótékonyság

Szeretnénk, ha a verseny jótékonysági célt is szolgálna, ezért kérjük, hogy minden versenyző lehetőségeihez mérten kutyatáp felajánlással érkezzen, melyet az Ózdi Ebtelepnek fogunk átadni.

A Hangony völgye Trail futóversenyen való nevezéssel a versenyző tudomásul veszi és elfogadja, hogy az eseményről készült képek, videók és eredmények megjelenhetnek a Hangonyi BodisRun SE egyesület és a verseny honlapján , Facebook oldalán és Instagram oldalán. Az egyesület ezeket a tartalmakat promóciós célokra is felhasználhatja.

A változtatás jogát fenntartjuk!